[Mat07] polyaszego + hatodik feleves projekt + szakdolgozat

Prohle Peter prohlep at math.bme.hu
2008. Júl. 2., Sze, 19:27:19 CEST


Sziasztok, többen is jeleztek a hétfõi pólyaszegõ (BMETE909103) kapcsán
óraütközéseket.  Vida Marinál a dékániban érdeklõdtem:

elsõsöknél nyelvi órakínálat egy része ütközik hétfõ 4--6-al, tehát
szerencsével van mód jönni.

másodikosoknál Vida Mari nem lát SEMMILYEN ütközést, minden hivatalos óra
elkerüli a megállapodasoknak megfelelõen a prioritást élvezõ pólyaszegõt,
tehát MINDEN MÁSODÉVESNEK SAJÁT MAGÁNAK KELL ELDÖNTENIE, HOGY RÉSZT AKAR-E
VENNI A RÉGEBBI ÉVEKHEZ HASONLÓ ÉLCSAPAT KIALAKÍTÁSÁBAN, VAGY INKÁBB MEGY
VALAMI MÁS NEM KÖTELEZÕRE UGYANEBBEN AZ IDÕPONTBAN.

harmadikosoknál Vida Mari az évfolyam-ZH lehetõséggel való ütközést talalálta,
így azonnal elõjegyezte szerda 4--6-ra az évfolyam-ZH idõpontot azzal, hogy ezt
még a diákképviselettel jóvá kell hagyatni, azaz amennyiben ez bekövetkezik,
akkor a harmadévesek számára is elérhetõ a kezdettõl fogva szándékosan
kiválasztott és részlegesen védett idõpont.

Ahogy minden órán annyira lehet tanítani, amennyire az emberek készülnek és
járnak, ugyanúgy MOST RAJTATOK MÚLIK, HOGY A JÖVÕBEN MILYEN LESZ A PÓLYASZEGÕ.

A TI SZAKMAI PRESZTÍZSETEK, HOGY A RÉGI NAGY GENERÁCIÓ UTÁN MOST ÛR
KÖVETKEZIK-E, VAGY TI IS TUDTOK PRODUKÁLNI EGY EMLÍTÉSRE MÉLTÓ KÖZÖSSÉGET.

--------

BTW: harmadévesek (persze nem árt, ha alacsonyabb évfolyamosok is elolvassák,
és elõre tudnak róla), tehát leendõ harmadévesek készüljetek a 2009-es
tavaszra, C++ projekt tárgyat fogok tanítani. Ehhez szükség van az alábbiakra:

(1) stabil Unix felhasználói ismeretek + elfogadható rutin

(2) interpretált és kompilált nyelvekben való járasság,
     elsõsorban BASH és C/C++, az általában Horváth Erzsi által tanított GAP
     ismerete jelentõs elõny, de minden egyes további nyelv ismerete elõny,

     mert az teljesítendõ projektnél kikötés lesz, hogy készüljön nyelvi
     interfész (azaz a választott témához illõ nyelv megtervezése és a hozzá
     való interpreter vagy compiler elkészítése és beintegrálása a projektbe)

(3) választás orientált interfészek (GUI-k) alapos ismerete (lásd eddigi
     tárgyak), hogy például egy GUI látványában mely pixelekért felel a te
     általad irandó program, és melyekért az ablakkezelõ rendszer, vagy hogy
     mik a választás orientált interfészek olyan visszatérõ elemei, amelyeket
     félkész állapotban megkaphatod, és neked csak az alkalomhoz illõen
     paraméterezve be kell illesztened a saját programodba ...

     ugyanis másik kitétel az lesz, hogy legyen választás orientált interfész
     is ugyanahhoz a programhoz (azaz póriasan grafikus interfész, GUI)

(4) õsszel baromira figyeljetek Simon Andras számítógépes logika kurzusára,
     mert akkor sokkal könnyebb lesz tavasszal dögös projektet csinálni.
     Ugyanemiatt, aki valahogy elsinkófálta Ferenczi Miki mat.logika elõadásának
     IGEN ALAPOS ÁTGONDOLÁSÁT (egy sima ötöstõl nem vágódom hanyatt,
     számítógépek esetén érteni célszerû a mat.logikát), az pótlólag tegye meg
     tavaszig.

(5) EZ A LEGFONTOSABB, ÉS EZÉRT ÍROK ERRÕL MÁR MOST NEKTEK, LEENDÕ
     HARMADÉVESEKNEK

     már most tartsad nyitva a szemedet, hogy milyen olyan probléma érdekel,
     amelybõl majd a szakdolgozatodat is írod, és a jövõ tavaszi projekt
     kurzuson számítógépes programot is lehet írni a szakdolgozat számítógépes
     matematikai megtámogatására, kegészítésére, illusztrálására.

     projekt témát nehéz február elsõ két órája között sietõsen kiötleni.
     Számodra találóan jó téma azért fontos, mert csak téged valóban izgató
     problémával tudsz annyit foglalkozni, annyi idõt rászánni, hogy a
     megvalósítás ne legyen siralmas.

     A projekt és szakdolgozat összekötése kevés speciális kivételtõl eltekintve
     igen jót tesz a szakdolgozatodnak, elvégre alkalmazott matematikusnak
     nevelünk (alkalmazott = van állása, mert a társadalom igényt tart az
     elkészített alkalmazásra).

     FONTOS: én nem leszek témavezetõ!, tehát tõlem teljesen függetlenül válassz
     témát és a hozzávaló témavezetõt, de nyilván már arra gondolva, hogy a
     tavaszi nagyprojekt ne csak egy néhány kredites tárgyba legyen beleolve,
     hanem hasznosulhasson a szakdolgozat dögösítésére is.

     Nem lesz idõd két projektet megírni, egyet a nagyprojekt tárgyhoz, és egyet
     pedig a szakdolgozat számítógépes megtámogatásara, és közben még
     szakdolgozatot is írni.  Ezért az a lehetõséged, hogy eleve a nagyprojekt
     tárgyban teljesített dolgot a szakdolgozathoz illesszed.

     A szakotok akkreditálásakor PONTOSAN EZÉRT kerültem én és ilyen tárggyal
     az utolsó, hatodik félévetekre!

     Az elõbbi (4)-es pont is igen komoly: a szakotok kialakításáért felelõs
     szervezõt éppen azzal gyõztem meg, hogy a nagyprojekt tárgyam a hatodik
     félévben legyen, hogy addigra már meg legyen nektek a Ferenczi Miki és
     Simon András tárgya, aminek a tartalma nekem fontos.

Utóhang: felsõbbévesek vagy végzett hallgatók nem tudnak semmit errõl az új
tárgyról mondani, mert amikor õk jártak, akkor ilyen nem tudott lenni, mert
sajnos a Miki elõtt voltam, és András tárgya meg nem létezett, és így
tartalmilag meglehetõsen bárgyú programocskákkal voltam kénytelen beérni.
Ez az intézet vezetését is nagyon zavarta.  Külvilág fele igyekztünk kussolni
róla.

Most (mármint a bolognai BSc szakotok akkreditálásakor) született egy intézeti
irányelv, mely szerint minden egyes produktiv kurzusnál a mondvacsinált bárgyú
dolgok helyett valódi, tartalmilag komoly dolgokat kell letenni az asztalra.

A diplomátok értéke hosszabb távon azon múlik, hogy az emberek, a konkurrens
egyetemek megilletõdött tisztelettel néznek az elkészült dolgaitokra (azaz
nagyprojekt és szakdolgozat, stb), vagy kajánul kinevetnek.

Ez van.

Minden rajtatok múlik.

Én csak kérni tudlak titeket, én csak informálni tudlak titeket.

De erõlködni nektek kell.  Én is erõlködöm, de abban, ami az én feladatom.

Én nem tanulhatok ki helyettetek.  Én nem tehetek le az asztalra helyettetek.

Szeretettel,
 	Péter.


More information about the Mat07 mailing list