[Mat07] Gólyabál !

Gobolos-Szabo Julianna gszj at math.bme.hu
2007. Okt. 23., K, 20:11:20 CEST


Kedves Gólyák!

Lassan két hónap is eltelt, mióta ide jártok, a BME Természettudományi Karára, de még hátravan egy esemény, ami után már tényleg igazi egyetemistának mondhatjátok magatokat, ez pedig nem más, mint a Gólyabál!

Karunk történetében először rendezünk önállóan gólyabált, így duplán is ünnepi lesz az alkalom, egyrészt számotokra, hisz gólyabál, jó esetben, csak egyszer van az ember életében, másrészt az egész karunk számára.

Miért is érdemes eljönni?
•    Egyrészt a remek program miatt!
Nektek 3/4 7-től nyitja meg kapuit az A38 hajó, mely az egyetem mellett horgonyoz a Dunán, (és felejthetetlen bulik helyszíne szokott lenni nemcsak akkor, ha épp a mi gólyabálunknak ad otthont). 7 órától zártkörű fogadás lesz számotokra, köszöntőket hallhattok a dékán úrtól illetve a hallgatói képviselet elnökétől. A zártkörű azt jelenti, hogy partneretek illetve vendégeitek, amennyiben nem TTK-s gólyák, sajnos csak később jöhetnek be. Ők 8 órától jöhetnek be a rendezvényre. 
Fél 9-kor lesz a bál hivatalos megnyitója: a gólyatánc, egy gólyatársatok produkciója, és a patrónusok meglepetése. Ezt követi egy rövid összeállítás hagyományos báli zenékkel(csak hogy előhalászhassátok a szalagavatón megtanult keringő lépéseit).
Fél 10-től pedig elindul a BULI! Először Jamie Winchester és Hrutka Róbert koncertjére, majd 11 órától DJ Csizi retro zenéire táncolhattok.

•    Másrészt, mert ilyen tényleg nem lesz még egyszer! Megismerkedhetsz olyanokkal, akikkel esetleg az egyetemi órákon kevesebbet találkozol, évfolyamtársaiddal, felsőbbévesekkel. Részt vehetsz egy fergeteges koncerten egy felkapott szórakozóhelyen, ahol most mégis csak a te barátaid lesznek ott!

•    Mert sokféle italakcióval várunk titeket!;)

•    Mert másnap nem kell korán kelni, hiszen rektori szünet lesz!

A jegyekről:
•    Mennyibe kerül?
A gólyajegy 2200 Ft, ezt csak elővételben vásárolhatjátok meg. Ez magában foglalja a fogadást is, melyen ugye csak Ti vesztek részt.
Ha BME TTK-s vendéget hoztok, az ő jegye 1200 Ft lesz (elővételben). 
Ha nem BME TTK-s vendéget hozol, 1500 Ft-ba kerül a belépő (szintén elővételben).
A helyszínen is lehet majd jegyet vásárolni felsőbbévesek illetve külsősök számára 2000 Ft-ért egységesen.
•    Hol vásárolhatom meg?
A szervezők gondoskodnak róla, hogy ezzel ne legyen sok problémátok. Felsőbb évesek meg fognak keresni titeket az előadások szünetében (pl. amikor lineáris algebrátok van), illetve a Hotel Góliátban Keszthelyi Gábornál is vásárolhattok jegyeket. Továbbá az alábbi alkalmakkor is lehet jegyet venni:
Október 25. csütörtök 10-14 óráig: E épület földszint     
            10-12:30 óráig: Ch épület (Ch max előtt)
Október 31. szerda 10-12:30 óráig: K épület (büfé)
November 5. hétfő 10-14 óráig: E épület földszint
Ha mégsem sikerülne ekkor jegyet venned, akkor megkeresheted az alábbi embereket e-mailben vagy személyesen is:
    Bodor Ágnes (2. éves fizikus-hallgató, agibodor at gmail.com)
    Domján Dániel ( 3. éves fizikus-hallgató, domjan.daniel at wigner.bme.hu)
    Karácsonyi József Sándor(7. Éves fizikus-hallgató, nagkar at wigner.bme.hu)
    Göbölös-Szabó Julianna (2. éves matematikus-hallgató, gszj at math.bme.hu)

Várunk sok szeretettel!

Szervezők

 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://lists.math.bme.hu/pipermail/mat07/attachments/20071023/cdbef367/attachment.htm 


More information about the Mat07 mailing list